Aquafitness

E-mail Nyomtatás

Rengeteg előnye van ennek, a vízben végzett mozgásformának. Az aquafitness első és talán egyik legnagyobb előnye az, hogy sem korhatárhoz, sem pedig úszástudáshoz nem kötik.

Van azért más előnye is. A víz sűrűsége nyolcszázszor nagyobb, mint a levegőé, ebből kifolyólag pedig úgy készteti komoly erőfeszítésre az izmokat, hogy közben teljesen kíméli az ízületeket, a gerincoszlopot és a test egész támasztórendszerét. Az a lényege, hogy a vízben mozgatjuk a különféle segédeszközöket, ami gyakorlatilag egyenértékű azzal, mintha egy 2-2 és fél kilós súlyzót a levegőben emelgetnénk, csakhogy a sérülés valószínűsége jóval kisebb, szinte elhanyagolható. A gyakorlatok ugyanis nem terhelik a csontokat és a szalagokat. Nyomás hatására kitágulnak a vénák, ennek következtében a szív is több oxigénhez jut és a légző rendszer munkája is könnyebb lesz. Egy aquafitness foglalkozás alkalmával a legtöbb gyakorlatot függőleges testhelyzetben kell végezni, közben haladás kíséretével a vízben. A segédeszközök könnyűek és kényelmesek, olyan tárgyak, melyeket külön erre a célra fejlesztettek ki, anyaguk polifoamhoz hasonló. Az edzések legfontosabb eszköze az öv, ami a vízben való fennmaradásra szolgál. Emellett optimális helyzetben tartja a testet. Mindegyik eszközből több méret létezik, ennek köszönhetően igény szerint lehet változtatni a terhelést. Az aquafitness összefoglalva tehát alkalmas nemcsak erősítésre, rehabilitálásra, de alakformálásra is.

Kinek ajánljuk?

  • Idősebbeknek, túlsúlyosoknak, kismamáknak, mert olyan gyakorlatokat is végre tudnak hajtani a vízben, amelyeket a szárazföldön nem.
  • Gerinc és derékfájástól szenvedőknek.
  • Reumatikus betegségekben szenvedőknek.
  • Műtétek, törések után, mert gyorsítja a rehabilitációt.
  • Gyerekeknek koordinációs problémák javítására.
  • Mindenkinek, aki részt szeretne venni egy egész testet átmozgató tornán.

Időpontok:

Szombat: 10,30-11,15

Elérhetőségek

Bácsalmási Gábor

elnök, kosárlabda vezetőedző

Telefon: 06-20/93-43-873

E-mail: bacsalmasigabor@herceghalmise.hu


----------------------------------------------------

Pécsi Andrea

úszóiskola-vezető

Telefon: 06-70/70-40-530

E-mail: pecsiandrea@herceghalmise.hu


Herceghalmi Sportegyesület adatai

Adószám: 18001013-1-13
Bankszámlaszám: CIB bank 10702332-49931002-51100005
Cím: 2053 Herceghalom, Liget utca 2. II/1.

TAO

Közhasznúsági jelentés

Üzenet küldése